- Döbrentey Ildikó
- A család
 
 
DÖBRENTEY ILDIKÓ »
« NYITÓOLDAL  |  AKTUALITÁSOK  | Sajtó | Galéria | Kapcsolat | Kedvenc oldalaim
 
- A család
Rákosi Viktor (1860-1923) - a dédapám
 
A szökôkút csövét, amely vidáman szétfröcsköli a vizet, latinul sipunculusnak vagy népiesebb formában sipulusnak, jó magyar kiejtéssel sipulusznak mondják. Ezt a Sipulusz nevet választotta magának az a Rákosi Viktor nevû, áradó ötletû humorista, aki évtizedeken át csak úgy árasztotta-fröcskölte magából az egész országot nevettetô fura históriákat, képtelen történeteket, nemegyszer már a legmodernebb abszurdokra emlékeztetô mulatságos képtelenségeket. Egy ideig ugyan Puszpáng, majd Vasálarc néven írta fôleg vicclapokba, de komoly napilapokba is humoreszkjeit, végül azonban kikötött a Sipulusz név mellett, és az évek folyamán húsz kötetre való képtelenséget árasztott ki magából ez a vidám szökôkút, aki elképesztô ötleteivel Heltaira is, talán még Karinthyra is, és okvetlenül Rejtô-Howardra is hatott. Világirodalmi rokonságban Mark Twainnel és az angol nonszensz költészettel áll, de nem egy bizarr ötletét a legmodernebb abszurdok is vállalhatnák.

Ugyanez a Rákosi Viktor, aki közben volt vicclapszerkesztô is - lapja, a Kakas Márton nagy népszerûségnek örvendett -, tudott finoman lírai, érzelmes elbeszélô is lenni (akárcsak Mark Twain), meghitt komolysággal idézte fel 1848 szabadságharcának kisembereit. Érzékenyen vette tudomásul a szegény emberek sorsát, bravúrosan hatásos ifjúsági regényíró volt; és habár a megrögzötten kormánypárti, minden nacionalista példaképének számító Rákosi Jenô tizennyolc évvel ifjabb testvéröccse volt, ellenzéki képviselôként ült és nemegyszer támadó éllel szónokolt a parlamentben. Az ellentétektôl izzó Magyarországon a legnépszerûbb emberek közé tartozott, azok is szerették, akiket kigúnyolt vagy támadott, igazán soha senki se vette komolyan, mindenki a magáénak vallotta, Gyulai Pál ugyanolyan szeretettel írt róla, mint Ignotus. Amikor 1923-ban meghalt, egyformán gyászolta mind a hivatalos ellenforradalmi sajtó, mind a Nyugat.

És amikor hosszú szünet után 1957-ben, válogatott humoreszkjei Guttman a csörgôkígyó címen megjelentek, az olvasók ugyanazzal a jókedvvel nevettek képtelen ötletein, mint a hetven év elôtti nagyszülôk, akik elôször olvashatták ezeket a gondolatjátékokat. És akkortájt nem lehetett lélekhez szólóbb olvasmányt adni az ifjúság kezébe 1848-ról, mint a Korhadt fakereszteket.

Rákosi Jenô öccse volt, tehát német származású, magyar nacionalista érzelemvilágú körben nevelkedett. De a tönkrement dunántúli földbirtokos világból ifjan Erdélybe kerül sokkal idôsebb orvos bátyjához, majd másik, még idôsebb bátyja, a már híres írónak számító Rákosi Jenô Budapestre hozza, hogy a piaristáknál tanuljon. A nagy kultúrát adó, latinos szellemû papi iskolából egyenest kerül az újságokhoz, ahol azonnal feltûnik szokatlanul egyéni humorával. Bátyjával mindig jó barátságban marad, de merôben idegen tôle annak korábbi újromantikus, stilizált pátosza is, késôbbi harcos reakcióssága is. A kilencvenes években sokkal közelebb érzi magát a könnyed hangú városi írókhoz, költôkhöz, Kozma Andorhoz, Heltai Jenôhöz, a negyvennyolcat idézô "függetlenségiekhez", mint ahhoz az akadémizmushoz, amelynek bátyja idôvel vezéralakja lesz. Igaz, magával hozta a tönkrement vidéki urak bánatát is, de ez az ô számára inkább arra jó, hogy együtt érezzen a kishivatalokba szorult úri leszármazottakkal, az egzisztenciát vesztett városi senkikkel, a bizonytalan létû újságírókkal, a mesére váró gyermekekkel. Az egyik legjobb barátja Sebôk Zsigmond, a gyermekirodalom klasszikusa, Dörmögô Dömötör megalkotója. Felnôtteket és gyermekeket akar nevettetni.

Mert mindenekelôtt nevettetni akar. Alkatánál fogva humorista. Nem szatirikus, mint Mikszáth, még csak nem is fölényesen ironikus, mint Heltai - valami gyermeki derû és nevettetô kedv árad belôle. Ez a parlamenti képviselô, ez az emberségesen liberális ellenzéki valójában merôben apolitikus. Ha komolyan ír, úgy nacionalista, hogy megérti a nemzetiségiek keserûségeit is. Úgy védi az uralkodó osztály nemesi hagyományait, hogy együttérez a kisemmizettekkel. De a másik oldalról tekintve, úgy látja a visszásságokat, az igazságtalanságokat, méltánytalanságokat, hogy nem lázadozik ellenük. Nevetése senkit se sért, kritikája senkit se sebez. Ezért nem volt senki sem az ellensége. Érzelmeivel mindenki azonosulhatott, derûje mindenkiben mosolyt vagy még inkább nevetést keltett. Ezért volt mindenki a barátja.

Képtelenségeket halmozó humoros történetei is tulajdonképpen a hagyományos anekdotizmust folytatják, s talán még úgy is mondhatjuk, hogy ô a közvetítô a vidéki-nemesi adomázás és a városi-újságírói vicc között, sôt még azt is megkockáztathatjuk, hogy epikus humora párhuzamos Nagy Endre sajátos színpadi mûfajjá kristályosodó kabaréhumorával. Annyi bizonyos, hogy a kabaré olyan klasszikusainak, mint Heltai Jenô vagy a fiatal Gábor Andor, nem egy kupléjának humoros tartalmát prózában Sipulusz is elmesélhette volna.

Rákosi Viktor számára a kortárs vagy komikus figura, vagy ha komoly tárgyhoz nyúl, akkor szánandó, tehetetlen ember. Van egy igazán komor hangulatú regénye, az Elnémult harangok. Az erdélyi faluról szól, ahol a magyarok lassanként kisebbségben maradnak a szaporodó és öntudatosodó románokkal szemben. Nacionalista szorongással veszi tudomásul ezt a történelmi tényt, de a maga korában szinte csodálatos humanizmussal érti meg a nemzetiségek nacionalizmusát is: román pópája ugyanolyan rokonszenves alak, mint tragikus hôse, a magyar református prédikátor. Ebbôl a regényébôl színdarab is készült, amelyet sokáig nagy sikerrel játszottak. Írt néhány egyéb drámai mûvet is, ezeknek is sikerük volt, de jelentôségük elhalványodik epikája mellett.

Ez az epika olykor hôsöket keres, de ilyeneket igazán csak a múltban talál. De a múltban sem a nagy ember, a történelem irányítója érdekli, hanem a közkatona, a közember, aki vérét vagy boldogságát adja a nagy, közös ügyekért. Ilyenek a Korhadt fakeresztek hôs lelkû kisemberei. 1848-49 forradalmának és szabadságharcának aligha állítottak szebb emléket, mint ebben a novellás könyvben. Méltó - és nem is kisebb értékû - párja Jókai Csataképeinek. Rákosi Viktor mûve azonban a névtelenekrôl szól.

Még Napóleon és a napóleoni háborúk történetét is egy magyar parasztlegény kalandjaiban idézi fel legjobb ifjúsági regényében, amelynek a címe: Kisbürgözdtôl Waterlooig. Ahogy a Korhadt fakeresztekben is, hôse ennek szintén a kisember, de a világtörténelem viharában.

Összes mûvei sokféle mûfajárnyalat mesterének mutatják. Persze mindenekelôtt humorista, de azért nem kisebb értékû a szánandó kisemberek lírai érzelmeit megragadó finom pszichológus sem, és nem szabad elfeledkezni a társadalmi problémák részvevô megértôjérôl sem. Csak pátoszt, csak lázongást, csak vállalt harcot ne várjunk tôle. Soha gyakorló államférfi nem volt még politikamentesebb lény, mint ô. De azt már nem tudjuk, hogy az igazi próbatételek idején mit is tett volna: a háború, a forradalmak, az ellenforradalom a véghetetlen betegség tehetetlen kínjai közt találja. 1911-ben kényszerült betegágyba, és tizenkét évig szenvedett, míg végre 1923-ban, hatvanhárom éves korában megváltásként elérkezett a testi halál.

Életében nagyon népszerû volt, még utána is jó ideig. Tulajdonképpen ma is helyet érdemelne legjobb és fôleg legmulatságosabb mûveivel az irodalmi köztudatban.