|
|
 |
| |
| A két tücsök |
| |
 Gryllus
Dániel és Vilmos – kerületünk
szülöttei – eredetileg nem zenésznek
készültek. Mégis, lassan már
harminc éve annak, hogy elôször léptek
színre sajátos zenéjükkel. Azóta
sikerük töretlen. Az a nem kevés ember,
aki fiatalon szeretett bele dallamaikba, lassan már
unokáit viszi változatlan lelkesedéssel
koncertjeikre.
Honnan származik a Gryllus név?
Gryllus Dániel: A család valamikor a reformáció
ideje után vehette fel ezt a nevet. „Cipszerek”,
azaz elmagyarosodott felvidéki németek szokása
volt, hogy német nevüket latinosították,
és áttértek a protestáns hitre.
Gryllus Vilmos: Egyébként a legváltozatosabb
módon írják a Gryllus nevet: i-vel,
sz-szel, egy vagy két l-lel, y-nal. Akik a magyarságukat
akarták kihangsúlyozni, azok Grillusz-nak,
akik a szlovákságukat, Grylusnak nevezték
magukat.
A „gryllus” szó jelentése:
„tücsök”. A tücsök zenélt
már Aisopos meséjében is. Érdekes
egybeesés.
Vilmos: Igen, bár errôl az emberek nem tudnak.
„Nomet est omen.”
Dániel: És erre természetesen büszkék
vagyunk.
Régen is voltak „tücskök”,
azaz zenészek a családban?
Dániel: Valami lehetett, és erre egy többszáz
éves, ma is használatos evangélikus
énekeskönyvben figyeltünk fel. Az egyik
énekhez ugyanis az volt odaírva, hogy ’Gryllus
– féle énekeskönyvbôl” származik.
Honnan ered az Önök zeneszeretete? A szülôk
terelgették Önöket ebbe az irányba?
Vilmos: Volt ugyan egy nagyapánk, aki csellóra
tanított, de amúgy nem igazán terelgetett
minket senki. A hajdani Lórántffy Zsuzsanna,
ma Kodály Zoltán Zenei Általános
Iskolába jártunk, s valójában
ott kezdtünk el zenéléssel foglalkozni.
De attól, hogy egy szülô beiratja zenét
tanulni a gyermekét, még nem feltétlenül
szánja zenésznek. Inkább arra gondol,
hogy ez által a tudás által egy kicsit
boldogabb ember lesz a gyereke az átlagosnál.
Dániel: Olyannyira nem zenészeknek szántak
minket, hogy amikor arról volt szó, menjünk-e
konzervatóriumba vagy sem, a szüleink egyáltalán
nem támogatták az ötletet. Így
aztán a Móriczba jártunk, majd utána
a Mûegyetemre. Ott kezdtünk el ”kalákázni”,
s ott derült ki menet közben, hogy a zenénk
egyfajta ûrt tölt ki. Rövid idôn belül
olyan ismertek és kedveltek lettünk, hogy
az egyetemi klubok kézrôl-kézre adtak minket.
Késôbb pedig rendszeres vendégei lettek
a Marczibányi Téri Mûvelôdési Központnak
is.
Dániel: Gyerekkorunkban még szánkóztunk
a mûvelôdési ház helyén állt
domboldalon, majd ott voltunk a ház megnyitóján
is. Nagyon szeretjük ezt a helyet. Féltjük
is egy kicsit, mert mostanában egyre gyakrabban
halljuk, hogy milyen nehéz anyagi helyzetben van.
Ragaszkodásunk egyik jele, hogy sehol nem játszunk
olyan olcsón, mint náluk. Mi ott vagyunk
otthon, hiszen huszonvalahány éve minden
hónap utolsó szombatján és
december 25-én itt lépünk fel.
Tapasztalatból tudjuk, hogy a Kaláka-koncerteken
olyan oldott, bensôséges a hangulat, ami igen ritka.
Pedig ugyancsak vegyes korosztály ül a nézôtéren.
Lassan harminc éve áll fenn a Kaláka
együttes. Ennek a hosszú idôszaknak voltak
jellegzetes korszakai?
Vilmos: Azt gondolom, igen. Volt, amikor egyes zenekari
tagok váltása, és volt, amikor egy
újabb mûvészeti irányzat jelentett
változást a zenélésünkben.
Dániel: De a tagok változása sosem
változtatta meg a Kaláka szellemiségét,
a folytonosság mindig megmaradt. Olyannyira, ha
netán én is kiválnék a zenekarból,
a Kaláka még azt is túlélné.
Mostanság egyébként az együttes
az ún. nyugodt korszakát éli. Azt
hiszem, hogy az ember bármilyen munkát is
csinál, annak valahogy szinkronban kell lennie
az életkorával. Így, ötven felé
közeledve, már nem rohanjuk úgy le
a közönséget, mint hajdanán.
Bár Vilmos már rég nem tagja az
együttesnek, Önöknek , kettejüknek
sok közös munkájuk van.
Vilmos: Igen ’79-80 körül váltak
el az útjaink Akkor szegôdtem Levente Péter
és Döbrentey Ildikó mellé, akikkel
azóta is tévés és színházi
gyermekmûsorok készítésével
foglalkozunk. De idônként Danival is akadnak közös
munkáink, olyanok, mint a jiddis népzenei
album, vagy a Dani által elkezdett egyházzenei
vonatkozású munkák: a Hegyi beszéd
és a Tizenöt zsoltár, majd az Esti
dal. Ezeket vagy kettesben, vagy Sárközy Gergellyel
hármasban csináltuk.
A gyerekek nyelvén való értés
a saját gyermekeik születéséhez
köthetô?
Dániel: Bizonyára az is benne volt. A Kaláka
elsô öt-hat évében csak a saját
generációnknak játszottunk. Nekünk
sem voltak gyerekeink és a közönségünknek
sem. A gyerekmûfaj iránti fogékonyságunk
valójában Levente Péternek köszönhetô.
Akkor találkoztunk össze vele, amikor ô egy
újfajta zenei vonalat keresett kiegészítôül
a színpadi munkásságához.
Minket talált meg. Akkor kezdtünk el tudatosan
foglalkozni a gyerekekkel.
Vilmos: Bár addig is voltak olyan dalaink, amik
ugyan játékosak voltak, de eredetileg még
nem gyerekeknek szántuk.
Dániel: Aztán késôbb derült
ki, hogy Vilinek különleges képessége
van arra, hogy úgy szólaljon meg a gyerekek
elôtt, hogy már az elsô pillanattól fogva
egy hullámhosszon legyen velük.
Vilmos: Ebbôl is látható, hogy ez nem egy
különleges képesség, hanem megtanulható
dolog. Én Pétertôl és a háttérben
dolgozó Döbrentey Ildikótól
lestem el olyan dolgokat, amikrôl úgy gondoltam,
hogy a magam területén én is meg tudom
valósítani. Késôbb aztán kialakítottam
egy saját stílust, s ez ma már szervesen
kapcsolódik a Péteréhez.
Dániel: Szerintem az, amit Viliék csinálnak,
egy olyasfajta színházi nyelv, amelyet aj
gyerekek az anyanyelvüknél is könnyebben
felfognak.
Az Önök sikere a gyerekeknél azt is
jelenti, hogy még teljesen nem gyôzte le a Walt
Disney ezt az országot…
Dániel: Dehogynem…
Vilmos: Legalábbis igyekszik.
Sok szülô számára mégis az
Önök zenéje a fontosabb.
Dániel: Sajnos, már ez sem teljesen igaz.
Ott van például a „Magyar népmesék”
sorozat , aminek hajdanán mi csináltuk a
zenéjét. Az is azért fulladt be,
mert a Magyar Televíziónak nincs pénze
újabbak megrendelésére, a kecskeméti
rajzstúdió pedig nem tudja egymaga legyártani.
Így aztán maradnak az olcsó Walt
Disney–filmek.
Vilmos: Nemhogy olcsóbb, hanem még ôk fizetnek
azért, hogy a Televízió leadja a
filmjeiket. Nekik megéri, hogy megvegyék
azt a kétórás mûsoridôt, mert azalatt
marad nekik idejük, amikor reklámozhatják
a Barbie babát és társait. Így
nehéz velük versenyre kelni. Ott van például
az „Égbôl pottyant mesék” esete:
két éve nem tudjuk folytatni az egyébként
országos kedveltségû és nézettségû
mûsort. Ötleteink vannak, csak pénzünk
nincs hozzá. Nincs kit magunk mellé állítani.
Azon kívül, hogy jó dolgokra kevesebb
pénz van, miben változott ’90 óta
a mûvészek helyzete? Felszabadultabb lett?
Vilmos: Annak idején az ORI döntötte
el, hogy ki merre léphet fel; ez kötöttséget
jelentett, de keretet is adott. Mára minden kötöttség
megszûnt, és káeftékbe, bétékbe
kényszerítették a zenészeket.
Számtalan régi lehetôség megszûnt,
de számtalan új teremtôdött. Mint a
legtöbb ember, számlákkal bajlódunk
és jogszabályokban bogarászunk.
Dániel: Elvárják tôlünk, hogy
szakemberei legyünk az adózás technikájának.
Ez olyan, mintha én azt várnám el
az APEH-tôl, hogy ôk meg furulyázzanak.
Hány gyermek van a családban?
Dániel: Nekem kettô van: Dorka és Samu.
Samu szépreményû zeneakadémista,
a dzsessztanszakon bassszusgitárt tanul. Életében
elôször most lett kitûnô tanuló. Mivel soha
nem volt egy jótanuló típus, ez az
eredmény azt jelenti, hogy mostanra talán
megtalálta a helyét és önmagát.
Dorka lányom a Színmûvészeti Fôiskolára
jár.
Vilmos: Az én Ábris fiam hatodikos. Most
felvételizett a Baár- Madas Református
Gimnáziumba, és ôsztôl ide fog járni.
Azért is örülök ennek, mert én
is ebbe az épületbe jártam tizenkét
évig iskolába.
Egyszer egy tévémûsorban Dorka azt mondta,
hogy nagy kereszt az ember életében, ha
valakinek olyan csodálatos apja van, mint neki,
mert így számára igen magasra lett
állítva a mérce a párválasztásban.
Dániel: Tényleg ezt mondta? Az is nagy kereszt,
ha az embernek olyan klassz kis lánya van , mint
nekem. De azt hiszem, teljesen normális dolog,
ha a lány az apjához méri az elvárásait.
Hiszen az elsô példa mindig a szülô. Én
mindig, mindenben igyekszem ôt támogatni, és
ha megkérdezi a véleményemet valamirôl,
akkor próbálok együtt gondolkodni vele.
Bár az is igaz, hogy mivel Dorcsi már eleve
tudja, hogy milyen választ szeretne hallani, inkább
annak a megtámogatását várja
tôlem, nem pedig a kitalálását, vagy
a megoldást.
A karácsonyt hogyan ünnepli a család?
Dániel: Régen is és most is nagy,
közös karácsonyozást szoktunk
tartani a szüleinkkel.
Vilmos: Mióta Ábris fiam megszületett
úgy gondolom, hogy a gyereknek a saját otthonában
kell töltenie a Szentestét. Az utóbbi
években aztán úgy alakult, hogy délután
az egész család nálunk ünnepel,
nálunk tartjuk az ajándékozást,
este pedig édesanyáméknál
vár minket a terített asztal. A család
ilyen szempontból nagyon összetart. Mert mindent
lehet csinálni egymás nélkül,
de a karácsonyt soha. |
| |
Halmi Ildikó-
Veress Kata
Budai Polgár, 1999 |
| |
|
| |
|
|
